Vasúti Szakosztály elnökségi ülés jegyzőkönyv - 2014.09.10
JEGYZŐKÖNYV,
Az ülés helye:MÁV Műszaki Tervezés hivatalos helyisége.
Az ülés ideje: 2014.szept.10.
Megjelentek:
Rege Béla elnökhelyettes
Csárádi János elnökségi tag
Kuna Ferenc elnökségi tag
Halmos Benedek küldött
A jelenlévők a következő napirendet fogadták el:
1. Elmúlt időszak eseményei
2. Egyéb kérdések
Az egyes napirendi pontok megtárgyalása során a következőket fogadtuk el:
Ad.1.
Az első kötelező jogi képzést megtartották. A továbbképzés új rendszerében káosz alakult ki. A szakterületek besorolása vasúti területen hibás, a tenderek kiírásánál óriási zavarok vannak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban ez ügyben a felülvizsgálatot megkezdték. A MÉDI közlekedési szakterületen nem lesz kötelező, csak ajánlott. A Gazdasági Versenyhivatallal a MÉDI-t nem egyeztették.
Kínai vasúti delegáció (15 fő) járt Budapesten, a V0 építésében és a Budapest-Kelebia vonal korszerűsítésében vennének részt. Az NFM-ben tájékoztatást kaptak, ezután a MÁV-nál a MÁV-nál a konkrét igényekről kaptak információt. A vasúti szakmai oktatást a BpPMK október 1-re hirdette meg.
Ad.2.
Kuna Ferenc tájékoztatást adott olyan abszurd eseményről, hogy a kábelcsatorna tervezőjének a Tartószerkezeti Tagozat oktatására kell mennie. Beszámolt a KTE által szervezett pályás konferenciáról (Debrecen 2014.szept. 3-5), amelyet szakmai szempontból hasznosnak értékelt.
A következő elnökségi ülést 2014. október 22-én (szerda) 10.00 órai kezdettel a MÁV Műszaki Tervezésnél tartjuk meg.
A jegyzőkönyvet összeállította: Rege Béla
A jegyzőkönyvet kapják:
Az elnökség tagjai
Halmos Benedek küldött
Suteu Edith küldött
Szíves tudomásul:Lakits György a Közlekedési Tagozat elnöke