Dr. Parádi Ferenc elhunyt
Dr. Parádi Ferenc
1949-2012
Dr. Parádi Ferenc 1949-ben született. A Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán 1972-ben szerzett diplomát. Első munkáltatója a Budapesti Műszaki Egyetem, ahol a diploma megszerzése után megkezdte oktatói és tudományos tevékenységét. Tanársegédként kezdte munkáját, és a Közlekedési Automatizálási Tanszék docenseként ment nyugdíjba. Az oktatáson kívül rendkívül sok műszaki, tudományos munkája jelent meg a szakmai lapokban. 1991-ben a Drezdai Közlekedési Egyetemen Dr-Ing tudományos fokozatot szerzett, amelyet Magyarországon a műszaki tudományok kandidátusa tudományos címként honosítottak. 1995-ben a BME-n PhD tudományos fokozatot nyert el.
A 90-es évek elején két mérnök társával együtt megalakította a Tran-Sys Rendszertechnikai Kft.-t, amelynek haláláig ügyvezető igazgatója volt. Kiemelkedő műszaki, tudományos ismeretei és német, valamint angol nyelvismerete révén a nyugati piacokon - főleg a német nyelvterületeken - is elismerést szerzett. A Tran-Sys Kft. a Vossloh IT-vel együttműködve a nyugati piacokon a vasúti biztosítóberendezések működésével összefüggő szimulációs szoftverek kifejlesztésében mára piacvezető céggé fejlődött. Ezek a szoftverek alkalmasak a régebbi jelfogós, de a korszerű elektronikus biztosítóberendezések működésének szimulációjára is. A fenti műszaki sikerek elérésében dr. Parádi Ferencnek, mint igazgatónak vezető szerepe van.
A Magyar Mérnöki Kamarának megalakulásától kezdve tagja. Vasúti biztosítóberendezési szakterületen tervezői és szakértői jogosultsággal rendelkezett. A Közlekedési Tagozat Vasúti Szakosztályának alapító elnöke. A Vasúti Szakosztály minden évben legalább egy vagy két országos érdeklődést kiváltó szakmai rendezvényt szervez, melyek résztvevőinek száma 70-250 fő között van. E szakmai napokon az egyes témák szerinti legismertebb külföldi és hazai szakemberek tartanak előadásokat. E rendezvényeken kívül egyes szakmai témákat (vasúti szakemberek utánpótlása, Országos Vasúti Szabályzat II átdolgozása, kamarai vizsgák vasúti anyagainak összeállítása stb.) is kidolgoznak a Vasúti Szakosztályban. A fentieken kívül az utóbbi időben havi rendszerességgel egy-egy szűkebb körű szakmai témában is vannak rendezvények a Vasúti Szakosztály szervezésében, amelyekről a Mérnök Újságban rendszeresen tudósítások olvashatók. 2006-ban szakmai és kamarai tevékenységének elismeréseként a Magyar Mérnöki Kamara elnöksége Zielinski díjjal tüntette ki. Önzetlenségére jellemző, hogy e díjjal járó pénzjutalmat a Vasúti Szakosztály által kiírt Diploma-pályázatok díjazására ajánlotta fel.
Vasúti szakterületen kezdeményezte a tervezői jogosultságok meghatározásának felülvizsgálatát, a Magyar Mérnöki Kamara Országos elnöksége a mai napig érdemben nem foglalkozott a kérdéssel. Mesteriskola indítását kezdeményezte vasúti szakterületen, melynek 2012 szeptemberében tervezett indítását már nem érhette meg. 2012. június 1-jén a Közlekedési Tagozat Csány László díjjal tüntette ki, amelyet betegsége miatt személyesen már nem vehetett át. Szakmai kiválóságának és szerény emberi habitusának emlékét szeretettel őrizzük meg.